2014. április 27., vasárnap

Vasárnapi filmajánló: A Tisza élni akar...

Nem tudom ki mennyire emlékszik tiszai ciánszennyezésre. Én a mai napig két képet tudok felidézni az eseményekkel kapcsolatban: az egyik az, ahogy a nagy, döglött halakat dobálják a konténerekbe, míg a másik az, hogy egy Fradi stadionban lejátszott Magyarország - Ausztrália mérkőzésen döglött halak landoltak a játéktér gyepén. Feladóik a dühös és elkeseredett szurkolók voltak, akik szintén tudták, hogy a Tisza élni akar...

A Tisza Csongrád felett
A mai ajánlónkban szereplő film bemutatása előtt szólnék arról, hogy mi is történt a Tiszával az ezredforduló környékén. 2000. január 30-án a nagybányai, román és ausztrál közös tulajdonban lévő Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le: 2000. áprilisi becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el, de pontos információt nem tudunk, hiszen tél volt, fagyott a folyókon is.

Szerencsésnek tartom, hogy vannak olyan események/ünnepek, amik összehozzák az embereket, kultúránkból vagy természetünkből adódóan ösztönösen tudjuk mi a helyes cselekedet. Ekkor is ez történt: Magyarországon a vízügyi hatóságok és halászok törekedtek a károk mérséklésére, az érintett települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, valamint az élővilág megóvására. Ennek köszönhetően a Tisza-tó nagy része (93%-a) érintetlen maradt, a holtágak és árterek csak kis mértékben szennyeződtek, a kiskörei vízerőmű alatti szakaszon pedig negyedével csökkent a cián koncentrációja. Az elpusztult halak azonnali eltávolítása szintén szükséges volt, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.

Mára a Tisza élővilága majdnem teljesen regenerálódott: a kagylók, kérészek és rákok állománya 2002-re helyreállt, 3–4 év alatt pedig a vízi élővilág 95%-a újra megjelent az érintett folyókban, a tiszavirágzás évről-évre látványos esemény.

Ez is a Tisza egy nyári napon: balra pecás, a folyó közepén motorcsónak,
a túlparton kempingezők
Most viszont lássuk hogy néz ki mindez a képkockákon: a film eleje szép lassan hömpölyög, akár a Tisza nyár derekán. Hallhatunk régmúlt beszámolókról a folyóról, a folyószabályozás után a gát rossz oldalára kerülő, így elpusztuló falucskáról is. (A mű első harmadában hallható zenei vágásért/választásért fekete pont.) Több képkockával odébb egy ökológus mondja el, hogy mi történt a vízben a ciánszennyezés idején, hogy kellene megvédeni a tápláléklánc többi tagját, illetve vízminőségi szakember nyilatkozik az esetleges kémiai védekezés lehetőségeiről (például a vas-szulfátról, aminek használatát okkal zárták ki annak idején).

Csányi Béla hidrobiológus a mérgező ár levonulása utáni időszakról elmondta, hogy a vízi tápláléklánc elég jól megmaradt, főleg a rovarlárvák példányai, míg Juhász Péter a folyó fenekén élő állatok vizsgálatáról beszél (a makroszkópikus gerinctelen állatok vizsgálata azért fontos, mert nagyon jó indikátorok, azonnal jelzik, ha valami máshogy történik a folyóban, mint korábban). Később Bőhm András tér ki a ramsari egyezményre, ami eredetileg a vizes élőhelyek védelmét tűzte ki célul, de mára már a teljes ökoszisztémára kiterjed hatálya. Mivel a folyó nem országhatártól országhatárig folyik, ahogy a környezetünkben található természet sem áll meg a mesterséges emberi vonalaknál a térképen, így védelme azokon átnyúló együttműködést kíván: a Felső-Tisza a filmben még mint leendő ramsari területként szerepelt, azonban 2003-tól már a - jelenleg - 23 hazai ramsari terület egyikeként tartjuk nyilván.

Talán vannak, akik visszasírják a vadregényes Tiszát, azt a folyót, ami hordalékát szép lassan terítette szét a magyar Alföldön és nem volt földcsíkok közé kényszerítve. Azonban ennél a szennyezésnél az 1800-as és 1900-as években elvégzett szabályozás nagyon sokat segített: az akkoriban létrejött hullámtéri holtágak ívóhelyként vagy ivadéknevelőnek tökéletesek voltak a Tisza élővilágának pótlásában, de a korábban létrehozott génbank is fontos szerepet kapott a halállomány szaporításában. Az összefogás a "szőke folyóért" nem állt meg itt: a WWF Magyarország kezdeményezésére a 2000-es évek elején létrejött a Tisza Platform, amely 14 környezetvédő egyesület munkáját egyesítette a károk felmérésében, illetve a rehabilitáció stratégiai tervezésében.

2014-ben a Tisza ugyanúgy vizet hoz és vizet visz, mint 2000-ben, homokos partjai ma is zöldellenek, madárhangtól zajosak. Ha valahol egy, a folyót szerető embernek felemlegeted a ciánt, akkor abban az emberben megmozdulnak az erek és indulattá lesznek. De én ma inkább a csendesen csordogáló folyóra figyelek: köszönetet mondok a Tiszának, hogy mára - igaz, emberi odafigyeléssel - újból él és életet ad, szőkeségét napokra, hetekre meg-megvillantva a mi folyónk maradt, még ha bő tíz évvel ezelőtt oly fájdalmassá is tettük életét:



Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a hasonló témákat, úgy csatlakozz hozzánk a Facebookon, a Twitteren vagy Google+ oldalunkon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin