2014. április 18., péntek

Szemétsziget az óceánban

Azt már régóta tudjuk, hogy az emberek sok szemetet "gyártanak". Foglalkoztam ezzel én is korábban, bár szigorúan a környezetemben, Magyarországon maradtam (Hulladékgazdálkodás Magyarországon - minden csupa szemét!). Most egy kicsit távolabb, az óceánokban "turkálok" kicsit és a legegyszerűbb esettel kezdem: egy ember utazik a hajón, a szél kikapja kezéből a nylont (csomagolást, kinek hogy tetszik) és belefújja a vízbe. Ugye ha ez szárazföldön történik, akkor még van valami esély összeszedni, de az óceánban ez az egy kis szemét elveszik. És itt kezdődik valódi történetünk: a sok kicsi szemétből egy nagy, lebegő szemétsziget lesz az idők során.

Vízben lebegő szemétkupac
Mára a Föld különböző vízfelületein összefüggő hulladékszigetek keletkeztek. A legnagyobb szemétsziget a Csendes-óceán felszínén helyezkedik el, de találhatunk ilyet az Indiai-óceánon, és az Észak-, valamint Déli-Atlanti-óceánon is. A csendes-óceáni két egymástól különálló részből tevődik össze: Japánnál a Keleti szemétfolt, a Hawaii-szigeteknél pedig a Nyugati szemétfolt található (található a Csendes-óceánban lentebb is egy, Dél-Amerika vonalában, de mi most kifejezetten az északival foglalkozunk). A két folt együttes méretét csak saccolni lehet: a sziget összegzett átmérője nagyjából 2500 kilométer, területe több magyarországnyi. De a legutóbbi felmérés - a National Science Foundation szponzorálásával - ezt cáfolja: eszerint az érintett terület körülbelül kétszer akkora, mint Hawaii (56 000 km2, azaz kb. 60%-a Magyarország területének), de pontos számot hiába várnánk, hiszen nem szilárd környezetben található, szétszórt szemétcsoportok összességéről beszélünk. A szemétsziget mélysége nagyjából 10-30 méter, becsült tömege 100 millió tonna. (E két fő erősen koncentráltan szennyezett területe mellett egy harmadikat is felfedeztek a közelmúltban a kutatók, ami az úgynevezett Szubtrópusi Konvergencia Zónában, a Hawaii-szigetek északi partjainál, a 30. és 42. szélességi fok között vándorol, illetve felismerték, hogy az El Nino idején a kiterjedése déli irányba nő, így a 28. fokig is elhúzódhat.)

Ez a madár annyi műanyagot evett, hogy végül nem tudott repülni
és elpusztult
Ez a 100 millió tonna hatalmas helyet foglal, de még nagyobb az óceán, ezért is mondhatjuk, hogy a szemétsziget felfedezése viszonylag friss élmény (habár már előtte is feltételezték létezését): mikor Charles Moore amerikai óceánkutató 1997-ben egy Los Angeles és Hawaii között megrendezett hajóversenyen vett részt, azt tapasztalta, hogy egy héten keresztül sűrű szemétben kell haladnia több ezer mérföldre a szárazföldtől. Ő fedezte fel a Nyugati szemétfoltot. Négy francia felfedező is hasonlókat vélt látni a Sargasso-tengeren a Bermudáknál tett nyolc hónapos útjuk alatt. Megdöbbenve tapasztalták, hogy 5-10 percenként úszó szeméttelepekkel találkoznak. A szemét legnagyobb része, legalább 95 százaléka műanyag. Vannak benne többek között fogkrémes tubusok, vizes flakonok és aeroszolos palackok is. És ezek nem csak a víz felszínén lebegnek, hanem madarakban is megtalálhatók:



Az angolul „The Great Pacific Garbage Patch"-nek vagy „Pacific Trash Vortex"-nek nevezett szemétsziget az 1950-es évek óta folyamatosan növekszik a Csendes-óceán északi medencéjében az itt kialakult óriási, az óramutató járásával megegyező irányú örvény hatására. A vízkör az Észak-Csendes-óceáni áramlatból, a Kalifornia-áramlatból, az Észak-Egyenlítői-áramlatból és a Kuroshio-áramlatból tevődik össze. A szemétszigeteket ezek az óceáni áramlások mozgatják. A hulladék egyötöde a hajókról és az olajfúró szigetekről származik, a maradék nagyobbik része pedig a szárazföldről.

A szemétszigeteket létrehozó óceáni áramlatok (kattintásra nagyítható)
A világ legsokkolóbb szemétdombját alkotó, hosszú lebomlási idejű úszó műanyag jobbára az óceánok tápanyagban legszegényebb, tengeri sivatagnak is nevezhető területein koncentrálódik, ami még szerencsésebb, mint ha a tápanyagban és így az élővilágban is gazdagabb parti vizek mentén tömörülne - írta 2013 áprilisában a The Conservation című folyóiratban megjelent cikkében Erik van Sebille, az Új Dél-walesi Egyetem óceanográfusa. Azonban a tudósok a fentebb említett Szubtrópusi Konvergencia Zóna miatt már jobban aggódnak: ez a terület, az itt elhelyezkedő szigetvilág igen gazdag természeti kincsekben, és fajokban.

Erre a teknősre fiatal korában rászorult az üdítőket tartó műanyag.
Jól látható a növekedés során mennyire deformálódott az állat teste.
Erre a teknősre fiatal korában egy műanyag gyűrű szorult, a torzulás itt sem
kevésbé látványos
Írásom közepén egy bekezdés erejéig "bedobok" a köztudatba pár sokkoló számot: az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a tengerekbe került műanyaghulladék évente 1 millió tengeri madár és 100 ezer tengeri emlős pusztulását okozza (a fentebb mutatott képek és videó árulkodnak), illetve szintén egy tőlük származó 2006-os becslés szerint az óceánok minden négyzetmérföldjén 46 ezer darab műanyag tárgy lebeg, míg a Greenpeace úgy gondolja, hogy az éves műanyag hulladék termelés 10 százaléka, vagyis kb. 9 millió tonna műanyag végzi az óceánokban.

És a mennyiség folyamatosan nő: a 2011-es tohokui földrengés következtében bekövetkezett szökőár után nagy kiterjedésű szemétfoltokat fedeztek fel (házak, holttestek), melyek bekerülnek az Észak-Csendes-óceáni áramlatba, de a szemét nagy része átlátszó és közvetlenül a vízfelszín alatt lebeg, így műholdképről nem látható. Az áttetsző műanyag zacskókat sok állat tápláléknak nézni és lenyeli, pedig ezek eltömítik a nyelőcsatornákat, így az élőlények éhen halnak, vagy leáll a légzésük, ha eltömíti a légcsövüket. Különösen veszélyes, hogy az UV sugárzás miatt a műanyagok törékennyé válnak és az így keletkező apró, milliméteres darabkákat lehetetlen összegyűjteni, a madarak és a halak pedig óhatatlanul lenyelik őket a tengervízzel együtt, ezáltal a műanyag bekerül a táplálékláncba (utóbbiakkal kapcsolatban úgy becsülik a tudósok, hogy a közepes vízmélységben élő halak az északi Csendes-óceánon évente nagyjából 12-24 ezer tonna műanyagot nyelnek le). Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a műanyag bomlásával olyan mérgező anyagok (PCB és DDT) kerülnek a vízbe, amik sem állatnak, sem embernek nem tesznek jót. De akkor sem jár jobban az állat, ha egy zacskó "csak" rátapad: lassítja mozgását, ezért képtelen elmenekülni a ragadozók elől. És ha már zacskó: az alábbi videóban egy "mesét" láthatsz, szárazföldtől óceánig:



Azonban nem csak a szemétsziget körül élnek állatok, hanem az maga is önálló életet tart fent: tavaly nyáron az Environmental Science & Technology című tudományos folyóirat weboldalán közölt cikk szerint tudósok egy csoportja az Atlanti-óceánban úszó műanyaghulladék-szigeteken élő mikrobákat talált. A pásztázó elektronmikroszkóppal elvégzett vizsgálatok során ezernél is több baktériumfajtát találtak a tudósok, ezek egy részét még nem sikerült azonosítani. A minták között növények, algák, autotróf, vagyis a tápanyagukat saját maguk előállító, illetve heterotróf, vagyis tápanyagként szerves anyagokat, például más élőlényeket fogyasztó baktériumok is akadtak. Tracy Mincer, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa szerint olyan ez, mintha a műanyag a korallzátonyokhoz hasonló, kifejezetten jó környezetet biztosítana az idegen mikrobáknak az élethez és a szaporodáshoz.

Ugyanakkor a tudósok arra is bizonyítékot találtak, hogy az élőlények a műanyaghulladék lebontásában is szerepet játszanak. A műanyagfelületen talált mikroszkopikus repedések és törések a szakemberek szerint a mikrobák tevékenységének köszönhetők, esélyét látják annak, hogy egyes mikrobák szénhidrogének lebontására is képesek. Azonban a tengerben úszó műanyagszigetek egyúttal új módját jelenthetik annak, ahogy káros, fertőzéseket is terjesztő algafajok és kórokozók terjedjenek a világon, nem beszélve arról, hogy ezek a baktériumok az óceánon nem fordultak elő korábban, invazívnak tekinthetők.

Viszont ha valami csoda folytán máról holnapra eltűnne a teljes szemétsziget, akkor sem lehetnénk nyugodtak, mivel jelenleg is hatalmas mennyiségű olyan szemét van az óceánban, ami még nem épült be egyik szemétfoltba sem, nem érte el azokat. A fentebb már idézett Erik van Sebille úgy gondolja, hogy előbb inkább a szennyezés, vagyis a műanyagok tengerbe engedésének forrásait kellene lezárni, és csak azután kellene erőinket a tengeri élővilágtól való relatív elszigeteltségben lévő szemétszigetek felszámolására koncentrálni. Arról nem beszélve, hogy a tisztítás során felhasznált üzemanyag tovább terheli az óceán élővilágát...

De van reménysugár! A közelmúltban egy 19 éves feltaláló, Boyan Slat előállt egy ötlettel (előadása angol nyelven itt megtekinthető), amivel meglátása szerint, az alább részletezett eszközök telepítési stratégiájától függően akár öt év alatt megszüntethető lenne a probléma az összes óceánon: rájához hasonló, passzív (napenergia) hajtással rendelkező hajói hosszú, úszó gátakkal kapcsolódnak egymáshoz, így növelve a tisztítható terület nagyságát. A természetes szelek és áramlatok a gát/hajó felé terelik a hulladékot, ahol egy hatalmas tölcsér fokozatosan szívja el a lebegő hulladékokat. Mivel e művelet során nem csak a szemét lesz kiszűrve, ezért a folyamatba került élőlényeket leválasztják egy speciális centrifugális technikával, és csak a műanyagot tartják meg.


Boyan Slat tervezett hajója az óceánok megtisztítására
A begyűjtött műanyag hulladékok hasznosíthatók, amik az előzetes kalkulációk alapján 500 millió dolláros évi bevételt is eredményezhetnek. A vállalkozás tehát profitot is termel majd, de az induláshoz mindenképpen támogatás szükséges, amit ha szeretnél, akár te is megtehetsz a theoceancleanup.com oldalon keresztül.

Ha mindezek után/mellett a környezet- és természetvédelem számodra majdnem lényegtelen és közömbösen elfogadod körülötted élő világ bármilyen változását, akkor még hallgathatsz a zsebedre: a szemét miatt a hajózási vállalatok évente dollármilliókat költenek hajóik javítására, amit valamilyen módon ki kell spórolniuk, így beépítik a szállítás árába, ahonnan meg bekerül a forgalmazott termék árába. És akkor még nem beszéltem a halászat káráról. Így hiába is éreznéd magadtól távolinak a problémát itt Magyarországon, a fentiek megmutatják, hogy az óceánokban található szemét mennyisége már az első darab hulladékkal túlnőtt a tolerálható szinten.


Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a hasonló témákat, úgy csatlakozz hozzánk a Facebookon, a Twitteren vagy Google+ oldalunkon!


Komolyabban érdeklődőknek és angolul tudóknak ajánlom a következőt is, érdekességként: az óceánokban található hulladék szigetté alakulásával foglalkozik a NOAA (National Oceanic and Athmospheric Administration) Marine Debris Programja. (Magyarul: Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal Tengeri Törmelék Program.)

A felhasznált képek innen, innen, innen, inneninnen és innen származnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin