2014. március 23., vasárnap

Vasárnapi filmajánló: Magyarország nemzeti parkjai (Dunán innen & Dunán túl)

Ma egy sorozatot ajánlok a figyelmetekbe. Habár nem olyan látványos, mint a Bolygónk, a Föld, ráadásul határainkon belül sem "cikázik" úgy mindenfelé, mint a Vad Magyarország, hiszen más a koncepció, de amikor végignézed az egész sorozatot, nem nagyon lehet hiányérzeted, határtól határig majdnem mindent láthattál hazánkból: Bükktől a Marosig, Hortobágytól az Őrségig.

Valahol az Alföldön
Még nem értem a sorozat végére. Azt viszont látom, hogy az alkotók értették a dolgukat: legyen az adott nemzeti parkban látható élőlény kicsi vagy nagy, a filmben szerepel, ha a tájhoz hozzátartozik. Persze szóba kerül az adott nemzeti park kialakulása is, de ebben azért nem megy túlságos mélységbe, nem kell nagy "szárazságra" készülnie a nézőnek. Viszont a Kiskunságban forgatott részben a fűsubás ornitológus meglepő látvány volt.

És ha már az ország középső részén járok én is, a sorozat is: le sem tudnám tagadni, hogy nekem a Kiskunság, a Homokhátság és a Tisza különösen kedves. Nincsenek nagy erdők vagy a hegyeket még magasabbá tevő és völgyeket láttató kilátók, ilyenre ne is számíts. De elmondom hogy nekem mit jelent e táj: amikor kutyámmal nagyokat csatangoltam a Csongrád közeli ártéri erdőkben, vagy a Bokros közelében található geodéziai torony tetejéről láthattam a melegben pihegni a földeket, szőlőket és embereket, az nekem többet jelentett, jelent annál is, mint amikor mondjuk a Csóványos tetejéről völgyeket kémlelek vagy a Sopron feletti Károly-kilátóból látom a Fertő-tavat. Itt a homok ugyanolyan forró lesz, mint az előző napon, és nem tudsz benne mezítláb megmaradni, kapkodod a lábad. Ez az a hely, ahol lehet körülötted mindenhol villámlik, dörög, de rád egy csepp eső sem esik. És látod vonulni a felhőket, végig a róna felett, ahogy az évszakok is változnak, nincs beleszólásunk.

Csongrádtól nem messze, de már a Tisza másik oldalán
A sorozatban egyik részében is szerepel, ide illesztem hát én is Móra Ferenc alábbi sorait Pogányszentmihályi gondolatok művéből: 
"S tovább, végig a mi Alföldünkön, ebben a nyitva felejtett nagy imádságos könyvben, a hóban megmosdott barna földek lassú kizöldülése, a megtisztuló vadvizek megkékülése, a dús vegetáció pillanyitogatása, a fűnek láthatatlan növése s az a fölséges gesztus, amivel a havat virágzó fák alól elinduló magvető elszórja az életet, mint ahogy az Isten elszórta a teremtéskor a csillagokat az égen: ilyen tavasz, ilyen grandiózus és egyéni nincs másutt sehol a kerek világon."

És mindez csak egy kis ajánló volt a sorozat egyik részéhez. Nézd meg hát az összeset, legyen neked bármely táj bármennyire kedves, nem fogsz csalódni. Legyél bárhol a természetben: Dunán innen, vagy Dunán túl, az én környezetem a tiéd is.






Ha tetszett a bejegyzés vagy szereted a hasonló témákat, úgy csatlakozz hozzánk a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin