2013. március 11., hétfő

Madáretetőink leggyakoribb téli vendégei 2.

Ígéretemhez híven folytatom a madáretetők környékén fellelhető madarakról készült válogatást, ami  korántsem teljes, de törekedtem a legfontosabb madárfajok felsorolására, persze némi elfogultsággal.

A tengelic (Carduelis carduelis)


Jellemző rá a feltűnően piros-fehér-fekete sávos fej, mely a fiatalokról még hiányzik. A fiatalok feje és hátoldala sárgásszürke, barnás mintázattal. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. A tengelicnek is, mint minden más tagnak a nemzetségből, rövid nyaka és vékony lábai vannak. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Szárnya világosbarna, fekete és fehér mintázattal. Csőre hosszú és hegyes.



Kép innen
A nemek nem igazán különböznek egymástól. A hím kicsivel nagyobb, mint a tojó, arca sötétebb piros. Hasának alsó része sárgás. A szárnyon lévő kis fedőtollak feketék. A tojó feje kerekebb, hasa zöldes sárga színű. A szárnyon lévő kis fedőtollak barnák vagy szürkék. Hossza 12 centiméter, szárnyfesztávolsága 21-26 centiméter, testtömege 14–19 gramm.


Magokkal, hernyókkal és bogarakkal táplálkozik. Hazánk sík és dombvidékein általánosan elterjedt faj, a zárt erdőket kerüli. Parkokban, útszéli fasorokban, gyümölcsösökben találjuk meg, parkok, gyümölcsösök fáira rakja növényi anyagokból készített fészkét. 


A madáretetőhöz gyakran fajtársainak egész seregével érkezik, hogy felcsipegessék az olyan kisebb méretű magvakat is, mint a len-, köles- vagy bogáncsmag.


Az erdei pinty (Fringilla coelebs)

A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő, fellelhető mindenütt, ahol legalább néhány fa koronája védelmet nyújthat számára. Talán a legismertebb pintyfajta, díszes, nagyon szépen éneklő madarunk. A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke.

Kép innen
Testhossza 14–16 centiméter, farka 63–68 mm. Csőre 13–14 milliméteres, szárnyfesztávolsága 24–29 centiméter, a hím testtömege 20-29 gramm, a tojó kisebb, 18-27 gramm közötti. 

Eredetileg  kifejezetten erdei madár volt. A nagyobb kiterjedésű középhegységi lomb-és tűlevelű  erdőket éppen úgy kedveli, mint az ártéri ligeterdőket vagy a kisebb alföldi erdőtelepítéseket. Szívesen megtelepszik nagyobb parkokban, gyümölcsösökben, idős fában gazdag kertekben, sőt mezővédő erdősávokban és útszéli fasorokban is.


Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik. Ritkán látható fent a madáretetőnél, jobban szereti a leesett magvakat.


 A fenyőpinty (Fringilla montifringilla)


A fenyőpinty könnyen felfedezhető az ágak között narancssárga - fekete tollazatának köszönhetően. Testhossza 14 centiméter, szárnyfesztávolsága 25-26 centiméter, testtömege 17-30 gramm. Feje szürkéskék, melle narancssárga.

Kép innen
Tűlevelű erdőkben, tajgai nyír ligeterdőkben és folyóparti füzesekben található. Fiókanevelés idején főleg rovarokkal táplálkozik, azon kívül inkább bogyókat és magokat eszik.


Az egyik leggyakoribb és legkönnyebben megfigyelhető téli vendég hazánkban. Kedveli a lakott területek környékét és előszeretettel látogatja a madáretetőket is. Azokban az években, amikor különlegesen jó a fenyőmagtermés inváziója is lehetséges hazánkban. Ilyenkor akár tízezres csapatok is megfigyelhetők.


A meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes)

Hazánkban mind a sík, mind a domb-és hegyvidéki területeken fészkel. Eloszlása nem egyenletes, helyenként kifejezetten gyakori, máshol ritkább. A 18 centiméteres testhosszt is eléri, feje nagy, nyaka rövid, termete tömzsi. Feje fahéjbarna, háta gesztenyebarna, torokfoltja fekete, szárnya kékesfekete, széles, fehér keresztszalaggal. Szárnyfesztávolsága 29-33 centiméter, testtömege 46-80 gramm. 

Kép innen
Kedvelt fészkelőterületei az elegyes lomberdők, a ligeterdők és a nagyobb gyümölcsösök. Szívesen megtelepszik gyertyános tölgyesben, bükkösben is, ahol a gyertyán és a bükk terméseit fogyasztja. Ahol vadcseresznye nő, ott biztosan számíthatunk előfordulására. 


A téli madáretetőket is felkeresi, ahol erős vaskos csőréről könnyen felismerhető. Óvatos madár, csendes, kevéssé feltűnő viselkedése miatt csak ritkán vesszük észre. A galagonya, a kökény, a kőris és a juhar termését is szívesen fogyasztja. Tavasszal rügyeket is csipeget. 

 
A nagy fakopáncs (Dendrocopos major)

Feje teteje, nyaka és háta fekete, a fekete bajuszsávot fekete sáv köti össze a tarkóval. Ez a fekete keret fehér sapkát zár közre, és ez megkülönbözteti minden egyéb európai harkálytól. A két látható szélső faroktolla fehér, fekete pettyekkel vagy sávokkal. Testhossza 23-26 centiméter, szárnyának fesztávolsága 38-40 centiméter, testtömege 70-100 gramm.

Kép innen
Hegy- és síkvidéki erdőkben egyaránt előfordul, de megtalálható kertekben, madáretetők környékén is. A fatörzsről is összeszedi a bogarakat, és a gyümölcsöket is megeszi. Feltöri, kitágítja a kis énekesmadarak fészekodvakat, hogy felfalhassa a tojásokat, illetve a fiókákat.


A melegebb hónapok alatt rovarokkal és azok lárváival, hideg időszakban diókkal és bogyókkal táplálkozik, de a madáretetőket is felkeresi faggyúért és diókért. Erős csőreivel képes feltörni a dió kemény héját, a fenyőtobozt is szét tudja bontani. A fákon olyan helyet keres, ahová a fenyőtobozt be tudja ékelni, és kiszedegeti a magokat, majd fordít egyet a tobozon, és a másik oldalról is eltávolítja a magvakat.


A szajkó (Garrulus glandarius)

Tollazata rózsaszínes világosbarna, farka fekete, míg farkcsíkja és alsó farkfedői fehérek. Feketés szárnyán a széles fehér folton kívül szembetűnő bélyeg a fekete vonalas égszínkék szárnytükör. Rövid erős csőre van. Szeme világoskék. Testhossza 34-35 centiméter, szárnyfesztávolsága 52-58 centiméter, testtömege 140-180 gramm. A tojó kisebb mint a hím.   Kitűnő hangutánzó, éneke nagyon változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangok keveréke.

Kép innen
A hegység, dombvidék és síkság erdős részein országszerte megtalálható, ahol kisebb és közepes nagyságú lombos- vagy fenyves erdők vannak. A nagy kiterjedésű erdőkben is előfordul, ezeket azonban kevésbé szereti, mint a ligetes, mezőgazdaságilag művelt területekkel és tisztásokkal megszakított kisebb erdőket. Lételeme a tölgy vagy bükk jelenléte, fa nélküli területen nem él meg.


A lehetőségeken belül szinte mindent megeszik. Nyáron inkább rovarokkal táplálkozik, de a fészekrablástól sem riad vissza. Elkapja a gyíkokat, békákat, az apró rágcsálókat és a csőrével agyonveri őket. Ősszel áttér a növényi táplálékra, télen táplálkozásában a növényi eredetű anyagok dominálnak. Ilyenkor „előveszi éléskamráiból” az ősszel szorgalmasan begyűjtött és eldugdosott, főleg makkból álló csemegéit. Tölgymakk, bükkmakk, kukorica, gabonafélék magvai, dió, mandula, alma, szőlő, barack, erdei gyümölcsök egyaránt szerepelnek az étlapján.


A csíz (Carduelis spinus)

Színe és tollazata alapján könnyen megkülönböztethető a hozzá hasonló pintyféléktől. A teste felső részén szürkészöld-, a hasi részen pedig szürkés csíkozású fehér tollazatot visel. A csíz szárnyai feketés színűek, de egy feltűnő sárga csík látható rajtuk. A farok tollazata fekete, sárga szegéllyel. A hím szemsávja és begye sárga, a fejtetője pedig fekete. A tojó és a fiatal madarak feje szürkészöld, oldalaik sötéten csíkozottak, a fejtető pedig már nem fekete, mint a hímnél. Testhossza 12 centiméter, szárnyfesztávolsága 20-23 centiméter, testtömege 11-18 gramm.
Kép innen
Erdős területeken él, tűlevelű és vegyes erdőkben, de kedveli a nyír- és az égerdőket is. Főként fenyvesekben, különösen lucfenyvesben költ, költési időben pedig leginkább ízeltlábúakkal táplálkozik. Ősszel és télen magevő, számos más növény mellett kedveli a vörösfenyő, az éger és a nyír magjait is, télen madáretetőkre is jár.


A csíz barátságos és tevékeny énekesmadár, akrobatákat is megszégyenítő mutatványaival hívja fel a figyelmet magára, fejjel lefelé is nagy biztonsággal lóg, akárcsak a cinegék. Gyakran látogatja a kertekben felállított madáretetőket is.


Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin