2013. március 18., hétfő

Kormoránok, avagy a tollas fekete sereg, halászok réme

Az utóbbi időben évről-évre, minden télen szóba kerül, hogy a kormorán (legyen az a kis (Phalacrocorax pygmeus) vagy a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo)) mekkora pusztítást végez a hazai halállományban. Emiatt a halászok, horgászok legszívesebben tömegesen irtanák ezeket a madarakat. Hogy a két fél (értsd: madaraknak és barátaiknak, valamint a pecásoknak) közül melyiknek van igaza, az csak a bejegyzés végén derül ki.

A madár él, ahogy tud. A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint a kis kárókatona testhossza 45-55 centiméter, szárnya fesztávolsága 80-90 centiméter, testtömege 560-870 gramm. Feje teteje, nyakszirtje, nyakoldalai rozsdásbarnák. Víz alá bukva keresi a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízirovarokat és piócákat is. Más vízimadarak telepei közelében, nagy nádasokban, ártéri erdők faira rakják fészkeiket. A nagy kárókatona más méretei mellett most még annyit érdemes tudni, hogy a fákat is károsítja, melyeken nagy számban fészkel, és a savas ürüléktől azok teljesen kiégnek.

Érdekesség, hogy Brehm az 1863 és 69 között megjelent, Az állatok világa c. könyvében még úgy ír a madárról, mint ami "Magyarországon jelenleg már a pusztuló fajok közé sorolható. Régi fészkelő telepei javarészt megsemmisültek s így lassanként mint átvonuló, kóborló, vagy alkalmilag megjelenő madár is teljesen kimarad. Régente fészkelt az Alföldön a bihari és békési Sárréteken, Kőrösladány, Csongrádcsány és Tiszaroff vidékén (...)


A fentiek tények, de a halászok mást látnak a madarakból: a kárókatona ugyanis rengeteg halat eszik.


Hazánkban jelenleg a nagy kárókatonából mintegy 2500-3000 pár fészkel, de a kóborló és vonuló madarakkal együtt mennyiségük meghaladja a 25 ezer példányt. Figyelembe véve, hogy egy kárókatona naponta mintegy fél kilogramm halat eszik, évenkénti táplálékigényük eléri a 2500 tonnát. Ez több mint a hazai természetes vizek teljes évi halászzsákmánya, amely 2011-ben 2231 tonna volt.

Ezt szűkebb hazámra vetítve, a Délmagyar cikke szerint a következő módon néz ki: tavaly a Csongrádi Sporthorgász- Környezet és Természetvédő Egyesület kezelésében levő vizeken az egy főre jutó kifogott halmennyisége 50 kilogramm volt, addig a Tiszán ez a mennyiség csupán 13 kilogramm. És ennek - egyik? - oka a Tisza árterében fészkelő kormorán "horda", amelyik az MME oldala szerint régen rövidtávú vonulóként szeptember végén, október elején a Földközi-tenger keleti részére vonult el, és ott telelt át. Azonban a 2000-es évektől fokozatosan megfigyelhető, hogy a Magyarországon költő kis kárókatonák ugyan elhagyják szeptember végén a költőhelyüket (Hortobágyi-halastó), azonban ahelyett, hogy a Földközi-tengerhez vonulnának, a Kárpát-medencében maradnak, a Dél-Magyarországon található halastavakon próbálnak áttelelni.

Így igazuk is lehet a csongrádi halászoknak, horgászoknak, hiszen az alábbi videó szerint is szép tömeg fekete madár verődött össze Csongrádnál:


Szereti a madár ezt a vidéket: az MME fent hivatkozott oldala szerint a madár utolsó fészkelését 1901-ben dokumentálták (alátámasztásul lásd Brehm fent hivatkozott írását), az azt követő két évtizedből pedig még előfordulását sem jegyezték fel. Az 1980-as évekig mindössze egyetlen bizonyított költése volt 1963-ban, a Körös-ártérben. Hazánkban az 1980-as évek végén telepedett meg újra; először a Tisza-tó gémtelepén költött, azóta egyre több területen fészkel, például a gátéri Fehér-tavon is.

Felvetődik a kérdés, hogy ha ennyi kárt okoz a halászoknak, akkor miért nem szabályozzák valahogy, például kilövéssel az egyedszámot? A válasz egyszerű: bejegyzésünk mindkét főszereplője, a kis (lent látható jelölések alapján LC) és a nagy kárókatona (LC) is szerepel a Természetvédelmi Szövetség Vörös Listáján (az élőlények természetvédelmi státuszának legismertebb, legnagyobb múltú és legátfogóbb globális leltára).

A Vörös Lista kategóriái a következők (forrás: Wikipédia, az alábbi linkeken bővebb információ található az adott kategóriáról):
A Vörös Lista kategóriái
Status iucn EX icon.svgKihalt (Extinct)
Status iucn EW icon.svgVadon kihalt (Extinct in the Wild)
Status iucn CR icon.svgFenyegetett
(Threatened)
Súlyosan veszélyeztetett (Critically Endangered)
Status iucn EN icon.svgVeszélyeztetett (Endangered)
Status iucn VU icon.svgSebezhető (Vulnerable)
Status iucn NT icon.svgMérsékelten fenyegetett (Near Threatened)
Status iucn LC icon.svgNem fenyegetett (Least Concern)
Status iucn DD icon.svgAdathiányos (Data Deficient)
Status iucn NE icon.svgFelméretlen (Not Evaluated)

A madarak besorolása és védelme miatt túl kell lépni az országhatárokon, így a fentiek miatt a ritkítás is csak speciális engedélyek birtokában kezdhető el. Csongrádon most télen 600 egyed kilövésére adtak engedélyt, igazán különleges feltételekkel: 

- a gyérítés helyszínén egyszerre 30-nál több kifejlett madárnak kell lennie
- fészkelő helyek közelében tilos a gyérítést végezni
- ólomsörét nem használható, ha más védett madár is tartózkodik a közelben szintén tilos a kilövés
- járműből, járműről nem lehet vadászni
- álcából szintén nem lehet lőni
- lakott területek közelében tilos a vadászat

Ha sikerül is az állomány ritkítása, fontos tudni, hogy a kormorán okos és tanulékony madár: probléma nélkül odébb vándorol a vizek mentén, új helyen létesítenek telepet és vadásznak ugyanazokra a halakra. Szóval lokálisan lehet ellenük védeni a halakat, de a - halászok által említett - probléma állandó marad.

A Magyar Madártani Egyesület több évvel ezelőtti prezentációja (.pdf formátum) szerint nem is igazán a kormoránok számával van baj, hanem azzal, hogy ez lényegesen nagyobb, mint amit a megfogyatkozott halpopuláció az egyedszám megtartásával fent tud tartani. Érdekes információ, hogy Franciaországban 2007-ben 30 900 egyedet lőttek ki érzékelhető állománycsökkenés nélkül.

Személy szerint úgy látom, mint ha a probléma mélyére, a valódi megoldáshoz még nem értünk volna el: rövid időre ható ötletek mentén választunk, miközben az ember szeretne az lenni, amivé az évmilliók alatt vált ("a tápláléklánc csúcsa"), de adott egy madár, amelyik már véráldozatok árán felvértezte magát az emberi jogrendszerrel, így védett lett. Nem tartom magam elég okosnak, hogy igazságot tegyek a két fél között: a madarak végzik azt, amit a természet beléjük "programozott", esznek és szaporodnak, a halászok meg élni szeretnének abból a folyóból és halaiból, amik miatt naponta dolgoznak.

A probléma rendezése miatt sokat kell még dolgozni a szakembereknek, hiszen amint leírtam, a ritkítás nem megoldás, továbbá a madarakat nem terelhetjük rezervátumba, de az sem jó, ha egy kijelölt folyószakaszon hagyjuk őket, hiszen egyértelmű, hogy így egy idő után kinövik a nekik szánt területet. Szóval valószínűleg az marad, hogy a halak nevelésével kell valamit kezdeni, a madarak vonulásához/táplálkozási szokásaihoz igazítani egy tavat (megtölteni hallal, így azok nem keresnek fel más helyeket). De amíg nincs végleges, határokon átnyúló megoldás, addig a madarak esznek és szaporodnak, ahogy a "törvényük diktálja"...


Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin