2012. november 30., péntek

XII. Vadlúd Sokadalom - Egy nap Tatán

"Hát, azt senki sem tudja biztosan megmondani, miért  is választották a ludak épp ezt a Tata közepén fekvő tavat, hiszen gyakorlatilag egy város közepén fekszik, és nem is ez az egyetlen vizes élőhely a környéken, de ez a közel negyvennégyezer ide érkező lúd egyedülállóvá teszi, az egyszer biztos!"- hallatszott szerteszét az Öreg-tó partján a vadludak hangos rikácsolásába vesző kommentár. De ne szaladjuk ennyire előre, épp az egyik legemlékezetesebb pillanathoz, hiszen az Öreg-tó környéke nem csak alkonyatkor kápráztatott el minket, egész nap elmerültünk a környékében.

A Vadlúd Sokadalom reggelén vonattal érkeztünk Tatára, majd egy kisebb óvodásokból és nagymamákból álló emberfelhőben poroszkáltunk egyre növekvő izgalommal az Öreg-tó irányába. Már első pillantásra odavonzotta a tekintetünket a ködös reggelben megcsillanó víztükör, és a csipkelődve perlekedő sirályhorda. Hiába volt leeresztve a tó vize, kietlen holdbéli tájként mutogatva a homokos, iszapos medret, mégis kérdések nélkül követtük a tóparton húzódó, fákkal szegélyezett sétányt nagyokat szippantva a vízízű levegőből.

Akkor olyannyira az élmény hatás alatt voltam, hogy nem is nagyon érdekeltek a hely sajátosságai, története, csak a végeredmény, az erdő, a tó, a madarak és a környezet összjátéka, így egy későbbi bejegyzésben pótolván a hiányosságokat, leírom, amit az Öreg-tóról feltétlenül tudni szükséges. (Frissítés: a tatai Öreg-tóról a bejegyzés a link alatt.)


Számos program egészítette ki a szakmai előadássokkal és vásári látványosságokkal tarkított rendezvényt, hiszen volt madárgyűrűzés óránként, kutyás bemutató, solymász bemutató, kivetítés, játszóház. Mivel rengeteg volt a gyerek, sőt egész csoportokat terelgettek az óvónők, tanárnénik, az elsőként elhelyezkedő rendezvénysátorban berendezett játszóházban nagy volt a zsibongás, és őszintén szólva most láttam először hogy a különböző madaras játékok (hangutánzás, festés-ragasztás, kerekes vadkacsa vontató verseny, interaktív kérdezz-felek) tényleg lekötik a kicsiket.


A második sátorban kapott helyet a program szakmai részre, egész nap érdekes előadásokkal. Épp Tóth Gábor "Állati jó"  kutyás bemutatójára toppantunk be, aki nagyon élvezetesen, trükkökkel szemléltetve mutatott be párat az ősi magyar kutyafajtákból a tómederben köréje sereglett embertömeg őszinte örömére. A vonaton ülve még úgy gondoltuk, egész biztos lecövekelünk a szakmai előadásoknál, sokat már jó előre kinéztem magamnak, de a friss levegő, a tünedező köd és a tóparti sétány látványa erősebb volt,  így párommal úgy határoztunk, nem számít, hogy később megbánjuk-e, de akkor is körbesétáljunk a tavat és közben távcsövön keresztül figyeljük a ludakat, sirályokat.


Séta közben jöttem rá, hogy az amúgy jól belátható tómeder kerülete igencsak csalóka, mivel úgy gondoltam, alig egy óra alatt  vissza is érünk a Sokadalom helyszínére, de a sok nézelődés, a kitérők és közel 3 óra kutyagolás után értünk végig a 7.5 km hosszúságú tókörön. A  parti sétány a tó nyugati oldalán fekvő erdő felé vezetett minket, ahol kanyargós utunkat  erdei fenyők, nyárfák és borostyánnal bőven benőtt aljnövényzet szegélyezték, melyekből itt-ott előbukkant az őszi színekben játszó nádas és a madárnyomokkal teletűzdelt zöldes iszap.
Az útról letérve elkanyarodtunk az Által-ér felé is. Erről a kis folyóról azt érdemes tudni – amellett, hogy ez a megye legjelentősebb vízfolyása -, hogy 53 kilométeren át kanyarog a Dunáig mocsárvilágokon keresztül, és olyan állatok otthonául szolgál, mint a tarka géb, a fenékjáró küllő, vagy éppen a szivárványos ökle.


Az út mellett szabályos időközönként padokat és játszótereket helyeztek el, valamint több ponton is lehetőség van egy nagyobb füves térségen keresztül megközelíteni  a tavat, tómedret, így a séta mindenki számára élménnyel szolgálhat. További képek elérhetők a Google+ szolgáltatásban.



Az egész napos jövés-menés során észre sem vettük, mennyire átfáztunk, ezért a tókör végeztével úgy gondoltuk, ideje lenne némi ebéd és egy kis lélekmelegítő után nézni. Itt némiképp meglepetés ért bennünket, mivel az ígéretesnek tűnő helyeken szinte fürtökben lógtak az emberek, a kevésbé hívogató vendéglátóipari egységek meg kihaltságukkal keltetek bizalmatlanságot, ezért egy kisebb bolyongás után úgy döntöttünk, megnézzük a tóparton elhelyezkedő, nagy, rózsaszín, eklektikus minyonra emlékeztető Hotel Casablana kínálatát.


A hotel aljában kialakított étterem és kávézó rész nem volt túlságosan tele, így joggal reménykedtünk, hogy valaki felfedez minket, de a remény 15 perc után oszladozni kezdett, és eszünkbe jutott, hogy már  a belépéskor furcsán néztek ránk (pedig még csak nem is voltunk túrához öltözve). Már éppen menni készültünk, amikor egy felszolgáló megszánt minket és elénk rakott egy felpöndörödött szélű, nagyjából öt fogást tartalmazó étlapot és egy hozzá tartozó itallapot. A kínálat alapján úgy döntöttünk, enni ráér később is, így rendeltünk egy melange-ot és egy jázminos zöld teát. Hogy rövid legyek, az eredmény drámai volt! A teának olyan íze volt, mintha egy hamutál után kinyaltam volna egy szappantartót is, de a pálmát a párom viszi, ő ugyanis a törött pohárban felszolgált kávéja mellé kapott egy bontott cukros tasakba tapasztott rágót is a kedves felszolgáló hölgytől. Az eseten a mai napi jókat derülünk, a helyet meg, amilyen gyorsan csak lehet, otthagytuk.

A fenti kis epizód után úgy döntöttük, a behúzás előtt begyalogolunk kissé a tómederbe. Leírhatatlanul jó érzés volt belépni a tó lecsupaszított iszapos magánszférájába, mintha egy titkos, az év nagy részében rejtve maradó kincses szigetet találtunk volna.



A vadludak alkonyati behúzása hihetetlen látványt nyújtott a lenyugvó nap felhőkön átszűrődő fényében. Kisebb-nagyobb csapatokban húztak be a tó fölé a már várva várt madarak. A lassan szállingózó 4-6 fős csapatok után az első nagyobb, szinte vízszintes vonal alakzatban repülő vadlúdcsoportot körülbelül négy óra magasságában pillantottuk meg. Némelyik csapat hosszú, elnyújtott spirálokat írt le a tó felett, mintha a legjobb leszállóhelyet keresték volna, aztán egyszer csak megálltak, és szó szerint függőlegesen, nagy csobbanással zuhantak a vízfelszínre. Ezt követően már folyamatosan sorjáztak a több-kevesebb fős madárcsoportok, és csak jöttek, jöttek, mintha sose fogynának el. Mindeközben Zsoldos Árpád és Orbán Zoltán lelkesen kommentálta a vadludak érkezését, felhívva a figyelmet a szabad szemmel még nem is látható újabb és újabb csapatokra.


Ahogy egyre jobban elterült az alkony, a látvány helyét inkább a a zsivaj vette át, ezért kezünket a fülünk mögé tapasztava, kagylót formázva igyekeztünk minél jobban hallgatni a ludak zajos párbeszédét.

Megközelítőleg 44 ezer lúd ereszkedett le a szemünk előtt esti pihenőjére, a létszám jó része már vaksötétben. A nap végén kiadósan átfázva, de roppant boldogan hagytuk ott a ludakat. Remélem legkésőbb jövőre újra megnézhetjük őket, bár szívem szerint már holnap indulnék újra meglesni őket, épp ezért az is lehet, hogy még a következő hetekben leugrunk megnézni még egyszer az esti bevonulásukat... Mivel a bejegyzésben nagyon előtérbe került az élménybeszámolós jelleg, nemsokára írok még általánosabb érvényű és hasznosabb információkat az Öreg-tóról és a tavon telelő ludakról.


Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin