2012. november 19., hétfő

A fákat ültető ember és a waterboxx

A mai világban egyre inkább szembetűnő, hogy a sivatagos, kopár területek teret hódítanak, csökken a fák által takart talaj összterülete. Pedig sok, ma már sivatagos helyen korábban mezőgazdasági termelés folyt és sajnos nem elhanyagolható tény, hogy az emberek felelősek a kialakult a helyzetért. Kijelenthető, hogy az adott terület talaja határozza meg az érintett terület időjárását, és mindez fordítva is igaz, tehát - például - annak megfelelően esik egy területen eső, hogy a felhők alatt milyen talaj található. Ha ezt a feltételezést vesszük alapul, akkor a sivatagosodási folyamat megfordítható.

Ezt ismerte fel Paul Moray (a magyar származású Móray Pál). Dél-Franciaország legszárazabb vidékein megfigyelte, hogy a völgyben termő gyümölcsfákat folyamatosan öntözni kell, csak így élik túl a nyarat, míg vannak olyan vadon nőtt gyümölcsfák, amik a kopár sziklaoldalon mindenféle öntözés nélkül is szépen teremnek.



A jelenség megértéséhez vizsgálódni kezdett. Nedves homokban előre beáztatott gyümölcsmagokat csíráztatott. Rájött arra, hogy a nyíló maghéj nyílásán két csíra bújik ki: az egyik lefelé, a másik felfelé nő. A felfelé induló csíra növekedése néhány milliméter után megáll, eközben a másik viszonylag gyorsan fúrja magát bele a földbe, lefelé. Ebből keletkezik a függőleges vezér- vagy főgyökér, amelyik minden repedést kihasználva vizet keresve bújik egyre lejjebb és lejjebb. A felfelé növekvő másik csíra, amelyikből később a fa törzse keletkezik, csak akkor kezd el komolyabban növekedni, amikor a vezérgyökér vizet talált, így a mag elvetése és a felső csíra kikelése között néha két vagy három év is eltelhet.

A faiskolában is magról nevelik a kis fákat, azonban amikor a vásárló kiválaszt egyet, akkor a szállításhoz a magonc vezérgyökerét mindig elvágják. Az átültetett fa ezt a gyökeret később már soha nem tudja pótolni, ami vízzel és tápanyaggal bőségesen ellátott, sokszor eleve száraz területeken nem okoz nagy problémát, viszont a fák fenntartási, illetve a gyümölcsök termelési költségeit nagyon megnöveli. A megfigyelések alapján tehát kézenfekvő az a megállapítás, ami szerint fák vetésével elvileg lehet erdőt vagy gyümölcsöst telepíteni száraz, nap égette hegyoldalakra is.

Sajnos a Paul Moray és tanítványai által elvetett és gyönyörűen zöldellő tölgyeseket a Francia Erdészeti és Vízügyi Igazgatóság emberei később gépekkel tépték ki, a folyamatos rendőri vizsgálódások után Paul Moray elhagyatottan és betegen halt meg. Életéről Valkonya honlapján további információkat is megtudhatsz. Az alábbi rajzfilm - részben - szólhatna Móray Pálról, és mesél valami többről is, ami nagyobb az embernél:



Paul Moray munkáját Pieter Hoff kiegészítette, így "született meg" a waterboxx, ami lényegében az éjszakai harmatot és esővizet használja fel a növények vízutánpótlására. Pieter Hoffról és munkásságáról a http://www.groasis.com/en oldalon többet is olvashat az érdeklődő, míg a lent látható videóban a waterboxx működését mutatják be, animációval, angol nyelven:




A waterboxxban a növény félig izoláltan tud nőni, gyökeret ereszteni. Egyrészt ez a műanyag védi a magas hőmérséklettől (körülötte akár 40 C fok is lehet, addig belül, illetve a növénynél és alatta nem megy 25 C fok fölé a hőmérséklet), valamint a lehűléstől is (a boxx aljában található víz nem hűl át olyan könnyen, mint a környezete, így éjszaka melegebb levegőt tud biztosítani a növénynek), továbbá nem engedi, hogy a száraz szelek kiszárítsák a palántát. A boxx aljában van egy kanóc is, ami naponta 50 ml vizet "csepegtet" a talajba, így két méter mélyre is elvezetheti azt, elősegítve a kapilláris víz felfelé áramlását. Amikor a növény eléggé megerősödött, akkor a waterboxx könnyedén eltávolítható. Ezután, hogy a kapilláris vizek elpárolgását, ezáltal a növény kiszáradását megelőzzük, továbbá a megfelelő oxigénellátást biztosítsuk, célszerű a növény körül letakarni a talajt pamuttal vagy valami más, könnyen lebomló természetes anyaggal, majd erre kb. 10 cm homokot vagy más talajt (nem követ...) rakni, hogy a szél nehogy elvigye.

Nem nagyon szélsőséges, de annál inkább hazai példa a Duna-Tisza közének, a Homokhátságnak a problémája: szakemberek régóta mondják, hogy valahogy ott kell tartani a vizet. Korábbi bejegyzésemben utaltam arra, hogy a vízgazdálkodás a helyi viszonyok megfelelő kihasználásával célravezető lehet, nem kell mindenáron nagy csatornákat ásni, a növénytermesztéshez tározókat építeni. Szóval lehet, hogy a gazdálkodásba vont területek minimális csökkentésével és nem invazív fafajokkal történő beültetésével megállítható lenne a  sivatagosodás. 

Zárásként a következő videóban a waterboxx gyakorlati alkalmazását is bemutatja Pieter Hoff, Dubaiban, a homokban (itt a fent említett takaró részt még az ültetés előtt lehelyezik):






Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin