2012. október 26., péntek

Elméleti gombavadászat 1.

„Nincsen gomba kukac nélkül!”

Ezzel a számomra kissé zavarba ejtő ténnyel indította Leskó Gabriella Az őszi erdő gombái című előadását a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kerengőjének előadótermében.
Mint igazi laikus gombamániás, miután a Corvinuson, a Kutatók Éjszakáján megrendezett Termesztett gombák birodalma című laborgyakorlatról lemaradtam, teljesen be voltam sózva, hogy végre „gombászkodhassak” egyet.

Nagy várakozással vágtam neki a szombat reggeli őszi napsütéssel hívogató Városligetnek párommal, aki megértő mosollyal nyugtázta lelkesedésem.
Azt már előre leszögezem, hogy az előadás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nemcsak a családias hangulat miatt (ismét gyér volt a létszám, bár ez a tényező cseppet sem zavart), hanem azért is, mert a rengeteg illusztráció és az élménybeszámolós stílus mellett amolyan igazi gyakorlati jellegű gombaismereti gyorstalpalót is kaptunk egyben.




Mivel szörnyen kevesen voltunk, megfordult a fejemben, hogy az előadássorozaton részt vevő Nemzeti Parkok érdekességeiről hétről hétre közzé teszek egy kis összefoglalót, hogy más is kedvet kapjon az egész országot átszelő kalandozáshoz, de erről majd később többet.

Visszatérve a gombákhoz: nemcsak hogy nincs gomba kukac nélkül, de amint a tönk elválik a földtől, a gomba belsejében rejtőző „lakók” megérezve a potenciális veszélyforrást, őrült habzsolásba kezdenek, ezzel gyakran felélve a gondosan összegyűjtött zsákmányt. Eddig részemről még csak káposztával, répával és karfiollal fordult elő hasonló melléfogás, a gombák terén ilyen tapasztalattal nem büszkélkedhetek.

Persze a kukac meghatározás nem túl tudományos, viszont annál könnyebben megjegyezhető, de azért írok pár sort a Gombalégyről és a Gombaszúnyogról, mindenki okulására.

A gombalégy szó több, a Sciaridae családba tartozó légyfajtára utal: Lycoriella castanescens (auripila) ; Lycoriella ingenua (mali); Bradysia difformis (paupera); Bradysia coprophila; Bradysia lutaria és még sok más fajtára 

Hím gombalégy és lárvája:



Fotók: egykalapalatt.info

A gombalégy lárvái viszonylag nagyra, 2-8 mm-re is megnőhetnek, testük színe krémszerű, fejük fekete. A felnőtt legyek kb. 2.5 mm nagyságúak, aránylag hosszú, tagolt lábakkal és nagy tapogatókkal rendelkeznek. A szárnyaik átlátszóak vagy szürkék, mintázat nélküliek.

A gombaszúnyog (Fungus gnat):


Fotó: firehow.com

A gombaszúnyogok 1-2 hétig élnek csak, de 2-3 naposan már szaporodhatnak. Egy kifejlett gombaszúnyog 50-300 petét is rakhat, kedveli az állandóan nedves helyeket, például szobanövények talajába, gombák táptalajába, párásító anyagokra (pl. perlit), vagy a terráriumok nedves oldalfalára is petézhet.

Nyilván nem a kártevős téma volt az előadás fő volumene, viszont az olyan elméleti gombakedvelőknek, mint én, sokkolóan új információ az ilyesmi, ezért kissé elidőztem a témánál, nomeg vizuális típus lévén nem lehet túl szívderítő látvány egy lárvák által megcsócsált kosárnyi gomba.

A gombák gyűjtését azonban nemcsak a kártevők nehezítik meg, mivel – különösen a lágy húsú – gombák igazán körültekintő bánásmódost igényelnek, mind a gyűjtés , mind a szállítás és tárolás terén. Persze a legfontosabb, hogy a kellő szaktudás nélkül ne álljunk neki a gombagyűjtésnek, sőt az a legjobb, ha meg sem érintjük a termőtesteket, bármilyen csodásak, hívogatóak, vagy illatosak is.

A gombák felismerését számos kiadványból megtanulhatjuk, de a dolog gyakorlati oldala miatt mindenképpen célszerű részt venni gombaismerettel kapcsolatos előadásokon, rendezvényeken, vagy az elvakultabbaknak Leskó Gabriella ajánlása alapján javaslom a Magyar Mikológiai Társaság szervezésében induló Gombaszakellenőri tanfolyamot.

Magyar Mikológiai Társaság   http://gombanet.hu/gombaoktatas-tanfolyamok

Az előadást követően én is belelkesültem, és tervezem, hogy jövő tavasszal részt veszek egy ilyen jellegű képzésen, mivel nagyon szeretnék szabadon gyűjtögetni végre.

Kutakodtam kicsit, és aki hasonló ambíciókat táplálna a téma iránt, az alábbi oldalakon tapogatózhat.

Általánosabb információkat is tartalmazó weboldalak:

Magyar Mikológiai Társaság   http://gombanet.hu/
Magyar NetGombász Közhasznú Egyesület   http://www.netgombasz.hu/cms/index.php

Gombászással kapcsolatos aktív és kevésbé aktív fórumok:


Gombaszakellenőr pályaorientációs leírás:


A lista természetesen csak általános jellegű gombászással kapcsolatos oldalakat tartalmaz a teljesség igénye nélkül, mivel ezeken kívül is számos területileg elkülönülő gombász egyesület, társaság, baráti kör hozott létre weboldalt, ahol mindenki örömére rengeteg túrát, gombaismereti kirándulást szerveznek és információt osztanak meg.


A sok elméleti információ után következzen pár kép a hétvégi túránkról a Pilisből, ahol a kedvező időjárási feltételek miatt igazán gazdagon burjánzottak a gombák. A képek alapján a gombahatározás még folyamatban van.

Mivel aktívan foglalkoztat a gombagyűjtés folyamata és kicsit alaposabban is körülnéztem a témában, folytatásban a gombaszedésről és egyéb, a gombákkal kapcsolatos érdekességekről is írok majd.

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin