2012. július 10., kedd

Tájidegen növények

Csongrádon olyan helyen laktunk az utóbbi 10 évben, ahol a talaj homokos, szóval a kapálásnak nem kell, hogy nagy problémát okozzon. De különböző okok miatt az ember nem mindig akkor áll neki gazt irtani, amikor annak ideje lenne, így már csak csodálkozik, hogy mik nőnek a kertben. Anno anyám megvett egy kisebb területet, eleve gazosan. Egyszer nagy bátran (vakmerően?) azt gondoltam, hogy igaz, nincs traktor, nincs “rotakapa” vagy méreg, de majd nekiülök és kiszedem a gazt, gazdálkodásra alkalmassá teszem a terepet (ásás nem nagyon volt lehetséges, eléggé összenőtt gyommal álltam szemben). Itt, és más kertben kötöttem mélyebb ismertséget azzal az érzéssel, hogy vannak gazok, amikhez a két kezem kevés. Mára kiderült, hogy az így megismert növények egy részével nem is kellett volna foglalkoznom ezelőtt kétszáz évvel.

Az egyik ilyen növény volt a vaddohány (Asclepias syriaca). Megyeri Szabolcs írja (http://kertesz.blog.hu/2012/06/27/gaz_vagy_haszonnoveny), hogy ennek a növénynek a gyökere két méteres mélységig is lehatolhat (egy másik helyen szélsőséges helyzetben már négy méteres gyökérmélységet ír a szerző). Az említett blogban a méhészeket jelöli meg a szerző, mint a vaddohányt védő  embereket, hiszen - állítólag - finom a selyemfűből előállított méz. Ezt azonban rögtön cáfolja ‘károly szántana’, akinek kommentjét, pontosabban az idevágó részét módosítás nélkül idézem: “Amúgy a méhekre káros, mert egyrészt a ragadós virágja sok méhet örökre rabul eljt, másrészt, mivel jószerint nincs virágpora, amit a méhek gyüjthetnének -ami pedig a méhlárvák táplálásához elengedhetetlen fehérjeforrás-, a családok legyengülnek, mert nem fejlödik elegendö új méh, hogy lecserélje az öregeket, a kijáró méhek pedig mint az örült próbálnak virágport gyüjteni, de hiába”. Nem tudom, hogy az igény/kereslet hajtja előre a méhészeket, vagy a fenti komment helytelen, ennek majd valamikor utánajárok (júl. 9-én írtam az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek, de válaszra sem méltattak a mai napig).


Egy biztos: szerény eszközeimmel akármit próbáltam, a vaddohány rendületlenül terjedt. Ráadásul két fafajta szintén elég sok helyen előfordul a környéken: a fehér akác és a mirigyes bálványfa, igaz utóbbit mi csak ecetfának “becézzük”. Ezek is, ahogy a vaddohány, ún. invazív fajok.


A terebess.hu szerint invazív faj a következő: azon tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes vagy az ember által létrehozott élőhelyeket, módosítja és veszélyezteti azok terméshozamát, stabilitását, fennmaradását, és ezáltal ökológiai, gazdasági és/vagy egészségi károkat okoz. Az invazív fajok jelentős része szándékos betelepítés eredményeként jelenik meg új hazájában. A fehér akác és a mirigyes bálványfa mellett invazív fafaj az amerikai kőris, cserjés gyalogakác, kései meggy és a zöld juhar is. Ezekről a fajokról (a teljesség igénye nélkül) elég tartalmas összeállítást közöl a WWF oldala.
Az akác terjedése Csongrád környékén szintén nem volt ok nélküli: a szőlőt sokan már nem tudták művelni, pénzt is kaptak, ha kiszántatták a tőkéket, ezután meg hosszabb távra kifizetődő volt az akácos telepítése. Gondozási igénye minimális. Az ecetfánál egy dolgot élveztem: ha az ember jól fogta meg, akkor a homoknak köszönhetően elég hosszan kihúzható volt a gyökere. Ez persze csak ideiglenes győzelem.  Kicsit elrugaszkodva a fentiektől, örülök, hogy Csongrád városa is kidolgozta környezetvédelmi és természetvédelmi programját (letölthető innen), továbbá  a Serházzugi holtág rehabilitációja során is figyeltek a tájidegen fajokra.

A fentebb említett akáctelepítésnek mostantól vége: a július 11-től életbe lépő szabályozás (letölthető innen; A Kormány 125/2012. (VI. 26.) Korm. rendelete a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról) szerint ha valaki kivágja a hat tájidegen fának egy példányát, akkor ugyanolyan csemetét nem telepíthet a helyébe.

Talán a rendelet létrejöttében szerepet játszott a MÉTA program (Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa - http://www.novenyzetiterkep.hu/) is, amelyben dokumentálták az élőhelyek özöngyomos fertőzöttségét is.
A MÉTA mellett hasznosnak találom a Pro Silva Hungaria munkásságát is, melyről a következő módon vallanak (a teljesség igénye nélkül): a PRO SILVA a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást szorgalmazó erdészek 1989-ben, Szlovéniában alapított európai szövetsége.


Fotó: Pro Silva Hungaria
A tartamosság fogalmának tág értelmezésére alapozva, a PRO SILVA a következő pontokban rögzíti a jelenlegi erdőgazdálkodás négy kiemelten fontos kérdéskörével kapcsolatos álláspontját:
1) a felelősségteljes erdőgazdálkodás és erdőhasználat alapelvei,
2) a biodiverzitás fenntartása,
3) az idegenhonos (exóta) fafajok alkalmazása, és
4) az erdők ökológiai szerepe a tájban.

Az így értelmezett tartamosság hangsúlyozása mellett a PRO SILVA a természetes folyamatokra épülő erdőgazdálkodást támogatja. Ily módon az ökológiai és ökonómiai kockázatok csökkennek.
A PRO SILVA meggyőződése, hogy a mereven szabályozott uniform gazdálkodásról a PRO SILVA szemléletű erdőgazdálkodásra és erdőművelésre való átállás, az erdők állományfejlődésének csaknem minden stádiumában elkezdhető. Az erdő védelme, az erdőgazdálkodás, és az erdőhasználat bizonyos erdő-állománytípusokban hozzájárulhat az erdő felújításához és megőrzéséhez.
Az invazív fajok elleni harc folyamatos, nem lankadhat a figyelem. A Duna-Tisza közén jelenleg is zajlik egy élőhely-rekonstrukciós tevékenység, inváziós fajirtás. Akinek írásom nem volt elég átfogó, javaslom elolvasni Iván Judit szakdolgozatát (pdf). És hogy az elvégzett/elvégzendő munka mire lesz elég? Pár év, generáció múlva kiderül. A megoldás már adott, a munka lényeges része még hátra van.



Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek a témába vágó további aktualitások, úgy kövess minket a Facebookon vagy a Twitteren!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin